A mentők csendben dolgoztak. Túl csendben.
Andrew Cole ezt mindig rossz jelnek tartotta.
A férfit már letakarták, csak a körvonala látszott a vászon alatt. A lépcsősor fölött a köd sűrűsödött, mintha a város igyekezne eltüntetni a saját nyomait. Blackmoor gyakran tett így: amikor valami kellemetlen történt, egyszerűen elhallgatott.
Michael Ross lassú léptekkel érkezett meg. Kabátja nyitva volt, az arca fáradt. Nem az éjszakától. Attól a felismeréstől, hogy ez az ügy is hosszabb lesz, mint kellene.
— Ugye nem egy sima baleset? — kérdezte, miközben Andrew mellé lépett.
Andrew a letakart testre nézett.
— Ha az, akkor Blackmoor most kivételt tett volna — mondta. — És azt ritkán szokta.
Ross halkan felhorkant.
— Az Óvárosban? Az Ash Lane-nél?
— Pontosan.
Emma Clark ekkor érkezett. A tekintete már végigpásztázta a helyszínt, mielőtt bármit mondott volna. Jegyzetelt. Mindig jegyzetelt.
— A környéken nincs kamera — szólalt meg. — A legközelebbi kettő nem működik. Az egyik hónapok óta, a másikat tegnap kapcsolták ki karbantartásra.
Ross felvonta a szemöldökét.
— Véletlen?
Emma nem válaszolt azonnal.
— Statisztikailag nem valószínű — mondta végül.
Andrew a kőfal felé fordult. A lépcső tetején túl már csak sötétség volt. A város itt elfogyott, mintha nem akarna tanúskodni.
— Az üzenet — mondta Ross. — Mit gondolsz róla?
Andrew elővette a bizonyítékos tasakot. A papír benne lapult, mozdulatlanul, mint egy ítélet.
— Nem fenyegetés — mondta. — És nem is vallomás.
— Akkor mi?
— Emlékeztető.
Emma felnézett.
— Mire?
Andrew egy pillanatig nem válaszolt.
— Egy régi ügyre — mondta végül. — Vagy több régi ügyre. Olyanokra, amiket túl gyorsan zártunk le.
A köd megmozdult a lépcső alján. Lent egy járőr cigarettára gyújtott, majd gyorsan elnyomta. Mintha érezte volna, hogy nem illik ide semmi, ami füstöl.
— Az áldozat személyazonossága? — kérdezte Ross.
— Még nincs meg — válaszolta Emma. — De volt nála iratok nélkül egy kulcscsomó. Régi típusú kulcsok. Nem lakáskulcsok.
Andrew tudta, mit jelent ez.
Raktár. Pince. Alagút.
Blackmoor alatt több volt belőlük, mint amit a térképek mutattak.
— Reggelre akarom az arcát minden adatbázisban — mondta Andrew. — Régi ügyekben is. Tíz évre visszamenőleg.
Ross oldalra pillantott.
— Valami eszedbe jutott.
Andrew nem nézett rá.
— Az ilyen mondatok nem maguktól kerülnek elő — mondta. — Valaki azt akarja, hogy emlékezzünk.
Emma becsukta a jegyzetfüzetét.
— És ha mi nem akarunk?
Andrew lassan körbenézett. A lépcsőn. A ködön. A városon.
— Blackmoor akkor is emlékezni fog — mondta. — És nem szokott finoman emlékeztetni.
A harang újra megszólalt valahol a városban. Egyetlen ütés.
Andrewnek ez elég volt.
— Zárjuk a helyszínt — mondta. — Ez csak a kezdet.
