A stockholmi rakparton összegyűlt tömeg négy felvont vitorlát és egy faragásokkal teli hadihajót látott elindulni 1628. augusztus 10-én. A Vasán a legénység mellett családtagok is utaztak. Egy részük az első megállónál szállt volna ki. A hajó odáig sem jutott el. Nagyjából húsz perce volt úton, amikor a kikötőben elsüllyedt.
A nyitott ágyúnyílásokon ömlött be a víz
A Vasa a víz fölött magasra épült, miközben a víz alatti része aránylag keskeny volt. A magasra kerülő tömeg miatt egy oldalirányú széllökéstől is erősen megdőlhetett. Az első úton az alsó ágyúnyílások nyitva álltak. Amikor az egyik oldal annyira mélyre került, hogy a nyílások elérték a víz szintjét, azon az oldalon egyszerre több helyen kezdett beömleni a víz. Minél több jutott be, annál nehezebben tudott a hajó visszaegyenesedni.
A Vasa a part közelében süllyedt el. Sokan megmenekültek, de mintegy harmincan meghaltak. A hajótest nagyjából 32 méter mélyen maradt. A kikötő hideg, sötét vizében a fa meglepően jól megőrződött, miközben a szerkezetet összefogó eredeti vasból sok elkorrodált.
A neheze akkor kezdődött, amikor levegőt kapott
A roncsot 1961-ben hozták a felszínre. A kiemelés előtt a búvárok járatokat mostak ki a hajótest alatti üledékben, hogy emelőkábeleket húzhassanak át alattuk. A hajót fokozatosan emelték sekélyebb vízbe, ahol elő tudták készíteni a végső kiemelésre.
Amikor a vízzel telített fa levegőre került, könnyen összement és megrepedezett volna. Évekig permetezték olyan oldattal, amely segített a fa szerkezetének megtartásában, majd hosszú, ellenőrzött szárítás következett. A múzeumban álló hajó ezért egy külön történetet is elmesél: három víz alatt töltött évszázad után még évtizedek munkájába került, hogy a felszínen is egyben maradjon.
A képen a tat látszik. Érdemes a faragott alakok fölött végignézni egészen a legfelső díszekig. A múzeum padlójáról nézve érthető meg igazán, milyen magasan tornyosult a hajó a vízvonala fölé azon a húszperces első úton.
Fotó: Jonathan Cardy · CC BY-SA 3.0
