Fred Lorz futva érkezett meg a stadionba, és elsőként haladt át a célvonalon. A közönség még ünnepelte, amikor kiderült, hogyan jutott el odáig. A maraton közben elfáradt, kiszállt a versenyből, és felült egy autóra, hogy visszavigyék. Útközben a kocsi lerobbant. Lorz onnan megint futva ment tovább. Azt a szakaszt is gyorsan tette meg, amely a stadionban a győztesnek járó tapsig vezetett.
Harmincketten indultak. Tizennégyen értek célba
Az 1904-es St. Louis-i olimpián nagyjából 33 fokban, poros, dombos utakon kellett végigfutni a távot. A szervezők egyetlen hivatalos vízállomást állítottak fel. Az a korabeli elképzelés vezette őket, hogy az ivás visszafogása javíthatja a futók teljesítményét. A pályán egészen mást lehetett látni: a mezőny több mint fele feladta a versenyt.
A dél-afrikai Len Taunyanét kutyák kergették le az útvonalról. Visszatalált a pályára, és kilencedik lett. A kubai Félix Carvajal menet közben almát evett, majd gyomorgörcsökkel küszködött. Így is negyedikként végzett.
A valódi győztesnek is alig sikerült beérnie
Miután Lorzt kizárták, az aranyat Thomas Hicks kapta. A táv vége felé a kísérői tojásfehérjét, brandyt és sztrichnint adtak neki. Az utóbbit akkoriban stimulánsként használták. Hicks annyira kimerült, hogy a befutónál már támogatták. Az eredménye 3 óra 28 perc 53 másodperc volt.
A fenti fényképen Hicks még az országúton jár, a táv nagyjából 32. kilométerénél. A képen könnyebb elképzelni a versenyt, mint a stadionban készült befutófotókból: poros út, mellette a kísérők, és hátra van még jó néhány kilométer. Hicks ezután soha többé nem futott maratont. Lorz viszont a kizárása után visszatért, és a következő évben megnyerte a bostoni maratont.
Fotó: Jessie Tarbox Bealsnak tulajdonított felvétel / Missouri History Museum · közkincs
