A 23-as és a 24-es szám között első pillantásra nincs semmi látnivaló. Ugyanazok a világos falak, magas ablakok és párkányok, mint a londoni utca többi házán. Egy ponton azonban feltűnik, hogy az ablakok mögül sehol sem szűrődik ki fény. Üveg sincs bennük. A két házból csak az utcára néző fal létezik.
Egy vasút vágta ketté az utcát
A Leinster Gardens homlokzatai 1868-ban kerültek ide, amikor a korai londoni földalatti hálózatot bővítették. A pálya nagy részét úgy építették, hogy felülről kiásták az árkot, beleépítették a vasutat, aztán lefedték. Ehhez hely kellett. A két ház helyén ma is a sínpár fut, jóval a járdaszint alatt.
A vonatokat akkoriban még gőzmozdonyok húzták. Ahol a pálya nyitva maradt, a gőz és a füst könnyebben távozhatott a szabadba. A Leinster Gardensnél is maradt ilyen nyitott szakasz. Az utca felől viszont visszaállították a házsor ritmusát. Az ajtók, az ablakkeretek és a díszítések ugyanott sorakoznak, ahol egy rendes házon keresnénk őket.
A túloldalon eltűnik az illúzió
Hátulról nézve egészen más a kép. Ott véget ér a vakolatból és kőből megépített utca, és látni, hogy a homlokzat mögött nincsenek szobák, emeletek vagy lépcsőházak. A vasút a fal mögötti nyitott bevágásban halad. Még egy ilyen keskeny nyílás is elég volna ahhoz, hogy az utcáról nézve feltűnően megtörje a házsort.
Ha csak a fotó alapján keresed a két álházat, az ablakok a legjobb támpontok. A szomszédoknál az üveg tükrözi az eget, mögötte pedig függöny vagy redőny látszik. A 23-as és 24-es ablakai tömör, szürke felületek. A keretek olyan gondosan követik a szomszédos épületek arányait, hogy a különbséget sokkal könnyebb észrevenni, ha már tudod, hol keresd.
Fotó: Dave Pickersgill · CC BY-SA 2.0
