A Palotaszálló alatti lépcsőkön már akkor hallani a vizet, amikor a zuhatagból még semmi sem látszik. Aztán eltűnik a lomb, és egyszerre ott van előttünk a húsz méteres esés. A látvány olyan, mintha évezredek óta ezen a sziklafalon folyna le a Szinva. A vízesés története azonban a szálloda építkezésével kezdődött.
Helyet kellett csinálni a szállónak
A Szinva korábban a Hámori-tóba ömlött. Amikor a két völgy találkozásánál építeni kezdték a Lux Kálmán tervezte Palotaszállót, átvezették a patakot. Az új meder a meredek oldal pereméhez vitte a vizet, ahonnan a mélybe zuhanhatott. Így született az a vízesés, amely mellett ma szinte minden lillafüredi látogató megáll.
Az 1927 és 1930 között épült szálloda alatt a hegyoldal is átalakult. A meredek lejtőt támfalakkal fogták meg, a falak közé teraszok és lépcsők kerültek. A függőkertben ma könnyű egyszerűen dísznek látni ezeket a falakat. Az építkezés szempontjából viszont ugyanazt a problémát oldották meg, mint a patak átvezetése: hogyan férjen el egy ekkora épület egy olyan helyen, ahol közvetlenül mellette leszakad a terep?
A víz már a szálló előtt is építkezett
A vízesés közelében nyílik az Anna-barlang bejárata. A falain néhol levelek és más növényi részek alakja ismerhető fel. A patak vizéből kiváló mész egykor bevonta a növényeket. Amikor a növényi anyag elbomlott, a mészkőben megmaradt a lenyomata. A barlang üregei ebben a forrásmészkőben alakultak ki, jóval a szálloda építése előtt.
A függőkert tetejéről egy pillantással át lehet fogni a tavat és a szállót. Lent a zuhatag mellett viszont egészen más részletek tűnnek fel: a teraszokat tartó falak, a patak új útja és a barlang a hegyoldalban. Három különböző korból maradtak ott, mégis ugyanaz a víz köti össze őket.
Fotó: Oprienko · CC BY-SA 4.0
