Nem egy baleset történt a gyárban. Ugyanazt az apró mozdulatot ismételték újra meg újra: az ecsetet a szájukhoz emelték, hogy szép, vékony hegyet formáljanak belőle. Aztán folytatták az óraszámlapok festését.
A huszadik század elején a sötétben világító számlap hasznos és modern terméknek számított. A számokra és a mutatókra rádiumtartalmú festéket vittek fel. A finom munkát végző fiatal nők közül sokan nem tudták, hogy munka közben radioaktív anyagot nyelnek le.
A veszélytelennek mondott mozdulat
A New Jerseyben dolgozó számlapfestőket arra utasították, hogy az ajkukkal hegyezzék az ecsetet. A munkáltató biztonságosnak állította be a módszert. A szervezetbe jutó rádium azonban súlyos, esetenként halálos károsodást okozott. A betegség nem egy feltűnő robbanással jelentkezett: a kárt éppen a mindennapos munka végezte el.
A kilélegzett levegő is bizonyíték lett
Öt nő pert indított a munkáltató ellen. Az ügy egyik különleges szereplője Elizabeth Damon Hughes kutató volt. Korábban a rádiumhoz kapcsolódó méréseken dolgozott; ezt a tudását most a beteg munkások érdekében használta.
Hughes a nők kilélegzett levegőjét vizsgálta. Mérései a szervezetükbe került rádium kimutatásában segítettek. Nem pusztán arról kellett vitatkozni, hogy a gyári munka veszélyes lehetett-e: mérhető nyoma volt annak, ami történt.
A megegyezés nem adta vissza az egészségüket
A New Jersey-i ügyben 1928 júniusában egyezség született. A nők pénzbeli kártérítést, orvosi költségeik megtérítését és éves járadékot kaptak. Ez fontos eredmény volt, de a már kialakult betegséget nem tudta eltüntetni.
A történet legnehezebb része talán éppen a hétköznapisága. Nem veszélyes kalandra vállalkoztak. Dolgozni mentek, megtanulták az előírt mozdulatot, és elhitték, hogy biztonságos.
A nyitókép történelmi illusztráció, nem korabeli fénykép.
