Hozzávalók
Elkészítés
Elkészítés
- A margarint megolvasztjuk. 10 darab babapiskótát nejlonzacskóba teszünk, majd a zacskó száját összegumizzuk és a piskótát összetörjük sodrófával.
- A piskótamorzsát összedolgozzuk a már kissé kihűlt, ám még folyékony margarinnal, és az alján sütőpapírral kibélelt 26 cm-es, kapcsos tortaformába nyomkodjuk. Legalább fél órára hűtőszekrénybe állítjuk.
- Közben a zselatint elkeverjük hideg vízzel. A gyümölcs 85%-át botturmix segítségével pépesítjük, majd hozzákavarjuk a cukrot és a tehéntúrót.
- A tejszínt kemény habbá verjük és 1/3 –át félretesszük díszítéshez. A zselatint gőz fölött feloldjuk, először elkeverjük 2-3 evőkanál gyümölcsös masszával, majd a többi gyümölcsös-túrós keverékhez vegyítjük. Ezután gyors mozdulatokkal a tejszínhabot adagonként a dermedő túrós gyümölcsös krémbe forgatjuk.
- Kirakjuk a piskótamorzsás tortaalapot egy sor piskótával, meglocsoljuk kakaóval, rákenjük a krém felét, majd újra egy sor piskóta, locsolás és egy rend krém. Egy éjszakára betesszük a hűtőbe, majd másnap levesszük a tortakarimát és tetszés szerint díszítjük.
