Sok házaspár látja, hogy a kapcsolatuk lángja az évek során egyre halványabbá válik.
Az első időszak persze minden kapcsolatban perzselő és elsöprő, de amint a boldog kezdetnek vége, sokan rájönnek, hogy a kapcsolatuk valójában nem egészen olyan, mint a kedvenc romantikus filmükben. Ezért hoztunk most néhány tippet, amivel a párok újra fellobbanthatják a szerelmük lángját, hogy ugyanolyan fényben tündököljön, mint a kapcsolatuk elején.
Gyakorold a hat másodperces csókot

Próbáltad már időzíteni a csók időtartamát? Dr. John Gottman, a Gottman Institute alapítója azt mondja, hogy az ember legalább hat másodpercen keresztül csókolja azt, akit szeret.
A hat másodperces tudatos csók elegendő ahhoz, hogy jelentős fizikai kapcsolatot létesítsünk a partnerünkkel, de mégsem túl hosszú ahhoz, hogy emiatt lekéssük a buszt, amivel a munkába indulnánk például. Ez segít megerősíteni a két fél közötti szeretetet.
Egymás szeretetnyelvének ismerete

Az „öt szeretetnyelv” koncepcióját Dr. Gary Chapman, tanácsadó és lelkész alkotta meg. Összefoglalva, ez az öt legjobb módja annak, hogy kimutassuk szeretetünket, és hogy mi milyen szeretetre vágyunk cserébe. Tapasztald ki, hogy a párod a szeretet alábbi nyelvei közül melyiknek örül leginkább:
Ajándékok
Kedveskedés
Minőségi pillanatok
Szerelmes bókok
Fizikai kontaktus
Használjon titkos kódokat, amiket csak te és a partnered ismersz

Amellett, hogy ettől titkosügynöknek érezheted magad (ami mindig jó ötlet), egy speciális kóddal a párkapcsolatodat is átsegítheted a nehéz időszakon. Az avokádó szót például használhatjátok lelépés helyett, ilyenkor, ha a párod egy buliban kimondja, te már mész is a kocsiért.
A másik praktikus trükk a “tűzszünet” szó bevezetése, amit mondjuk egy veszekedés közepén bedobva a párok félrevonulhatnak, hogy alaposan átgondolják, tényleg indokolt-e ez a veszekedés, és hogy kinek is van igaza valójában.
A “segíthetek” háromszor erősebb, mint a “szeretlek”

Amikor látod, hogy partnered hajtogatja a ruhákat, vacsorát főz vagy füvet nyír, nincs szebb, mint segítő kezet nyújtani neki. Így nemcsak gyorsabban elkészül a munka, de pluszpontokat is szerezhetsz, ha megmutatod a másik felednek, hogy mennyire törődsz vele, és mennyire értékeled őt.
Találj mélyebb beszélgetési témákat

A mindennapok forgatagában a párkapcsolatok néha nagyon felszínessé válnak. A mélyebb beszélgetési témák megtalálása nemcsak jobb kommunikációt tesz lehetővé, hanem lehetővé teszi a partnerek számára, hogy többet megtudjanak egymásról.
