Hozzávalók
Elkészítés
Elkészítés
- 1 A vajat, a tejet és a cukrot összemelegítjük, addig míg a vaj és a cukor fel nem olvad. Én mikróban csináltam.
- 2 Ezután hozzákeverjük a kakaóport és a rumaromát, majd a meggyet, végül a kekszet is hozzádolgozzuk.
- 3 Kisebb méretű (kb. fél gáztepsinyi), sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát, majd betesszük a hűtőbe addig, ameddig a csokoládébevonatot elkészítjük. Egyébként sütőpapír nélkül is gyönyörűen kijön a tepsiből, tehát ha nincs kéznél, akár el is hagyható. Én azért szeretem, mert akkor fogom a papírt, és az egészet ki tudom emelni, így könnyebb a szeletelés, és még mosogatni sem kell.
- 4 A csokoládét az olajjal a mikróban (vagy gőz fölött) összeolvasztjuk. Ha mikrót használunk a művelethez, akkor semmiképp se felejtsük el félpercenként átkeverni, nehogy megégjen a csoki.
- 5 Az elkészült csokoládét ezután ráöntjük a tepsibe simított masszára. Az egészet borítsuk a közepére, majd egy kanállal simogassuk szét úgy, hogy mindenhol egyenletesen befedje a masszát. Nem baj, ha nem sima, mert most jön a trükk: megfogjuk a tepsit és az asztalhoz vagy a konyhapulthoz ütögetjük, így gyönyörű sima tükörként fog szétterülni a csokoládé.
- 6 Alufóliával beborítjuk a tepsit, majd hűtőbe tesszük, míg megszilárdul. Néhány óra kell neki, én este csináltam, és reggel vágtam. És a vágáshoz még egy jó tanács: forró vizes késsel vágjuk, méghozzá úgy, hogy először csak a csokoládérétegen húzzuk végig, és csak utána vágjuk végig, akkor nem fog a bevonat megrepedni, és egyenletesebb lesz a szelet is. Egyébként miután kivesszük a hűtőből, érdemes egy tíz percet várni a szeléssel, talán akkor könnyebb…
- Jó étvágyat!
