Vissza

Almás-húsos hasé

Ez a recept pofonegyszerű. Sertéshús helyett lehet használni akár levesből megmaradt csirkehúst vagy a hétvégi sültet is. Uzsonnának is kiváló, de egy lusta hétvégi tévézésnek is tökéletes kísérője.
Pálya: Főétel

Hozzávalók
  

  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 szál póréhagyma vékonyra szelve
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 2 savanykásabb alma kb. 30 dkg, kockákra vágva
  • 2 evőkanál mustár
  • csipetnyi fahéj
  • csipetnyi római kömény
  • 50 dkg leveles tészta
  • 5 dkg darált dió
  • 1 tojás felverve
  • só és frissen őrölt bors

Elkészítés
 

Elkészítés
  1. Egy serpenyőt felhevítünk, majd beleöntjük az olívaolajat. A vékonyan felszeletelt póréhagymát karamellizáljuk rajta. Ez kicsit hosszabb művelet, folyamatosan pótoljuk a vizet a serpenyőbe, ez fogja adni a töltelék tartását, úgyhogy ne spóroljunk az idővel. A karamellizált póréhagymára dobjuk rá a sertéshúst, és jól pirítsuk le, úgy, hogy közben fakanállal folyamatosan szétválasztjuk az összeragadt darabokat. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  2. Ha a hús már átsült, a kockára vágott (kb. 1×1 cm) almát adjuk hozzá, vegyük lejjebb a lángot, és forgassuk össze a mustárral, a fahéjjal és a római köménnyel. 4-5 percig pároljuk együtt, hogy kicsit megpuhuljon az alma.
  3. A sütőt 180 fokra melegítsük elő, és egy nagy tepsire terítsünk sütőpapírt. A leveles tésztát, ha kell, nyújtsuk ki, és vágjunk belőle 4 db 15×30 cm-es téglalapot. A hosszabb felét kétoldalt kicsit átlósan kb. 2 cm-enként vágjuk be, úgy, hogy középen hagyjunk egy 5cm-es sávot, ahová a tölteléket tesszük majd.
  4. A töltelék alá szórjuk a darált diót. Helyezzük a tölteléket középre, majd felülről haladva az oldalakat váltogatva hajtsuk a tésztát a töltelékre. A két végét nyomkodjuk le. A kész tésztát kenjük meg a tojással, majd az előmelegített sütőben süssük 15–20 perc alatt aranybarnára.