Az animációs filmek nézése közben általában annyira lebilincsel minket a történet és a szereplők, hogy eszünkbe sem jut hibákat keresni a filmben.
Pedig mint minden más szakmában, az animátorok is sokszor hibáznak munka közben. Ez legtöbbször apró, szinte észrevehetetlen bakikat okoz a képernyőn, de olyan is előfordul, hogy jóval nagyobb hibát vétenek.
Szörny Rt. – a falfestmény hirtelen eltűnik a következő jelenetben.
Szörny Rt. – az étlap elején először nincsen sárga kör, majd hirtelen megjelenik.
L’ecsó – az első jelenetben semmi sincs az ajtónak támasztva, majd néhány másodperccel később megjelenik ott egy kis létra.
Oroszlánkirály – Nala szeme egyszer kék, egyszer zöld.
Kis hableány – az egyik jelenetben hirtelen megjelenik egy üveg az asztalon, ami néhány másodperccel korábban még nem volt ott.
Micimackó – amikor Micimackó bekopog az ajtón, a tábla fölött még nem lóg semmi, majd megjelenik ott Füles farka.
Mentőcsapat a kenguruk földjén – Bianca először nem visel kabátot, majd néhány másodperc múlva, amikor Bernard megjelenik, már rajta van.
A róka és a kutya – a kötél, amivel a kutyát kötötték meg az egyik jelenetről a másikra hirtelen eltűnik.