Aki tart valamilyen háziállatot, az biztosan beszél kedvencéhez, annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, az állatok nem értik a nyelvünket. Ezt a jelenséget antropomorfizációnak nevezik, és sokan úgy gondolják, ez egy ösztönösen hibás reakció az emberek részéről, hiszen értelmetlen dolog állatokkal, vagy épp növényekkel beszélgetni.
Erre cáfolt rá most a chicagói egyetem egyik professzora, aki a témában végzett kutatást, melyből kiderült, hogy az állatokkal való kommunikáció az intelligencia egyik jele.
“Nemrégen még a tárgyak és állatok emberként való kezelését gyerekesnek és ostobaságnak tartották, mára viszont kiderült, hogy mindez a magas intelligenciának köszönhető.” – nyilatkozta a szakértő.
Az antropomorfizmust kutatók szerint immár tudományosan is bizonyítható, hogy az állatokkal való “beszélgetés” az intelligencia meglétéről tesz tanúbizonyságot. Sőt, ugyanez igaz azokra is, akik a növényeikhez beszélnek rendszeresen.