szombat, október 12, 2024
More

    Legújabb cikkek

    13 ország, ahol az emberek teljesen másképp értelmezik a “boldogság” fogalmát

    Ha az országok közötti különbségekre gondolunk, akkor az első és legnyilvánvalóbb dolog velük kapcsolatban a beszélt nyelvek és a pénznemek közötti különbség. Jóval kevesebben jut eszünkbe ilyenkor az országok eltérő kultúrája, pedig az igazság az, hogy minden nemzet teljesen sajátosan határozza meg a világ értékeit és ennek megfelelően a világról alkotott képük is különbözik.

    A következőkben megnézzük, hogy miként vélekednek a különböző országokban élő emberek a „boldogság” fogalmáról, és ebből hisszük, hogy mindannyian sokat tanulhatunk.

    Olaszország


    Az olasz emberek boldogság filozófiájának alapját az a vágy képezi, hogy jól öltözködjenek, másokban jó benyomást keltsenek és a lehető legteljesebben éljék az életüket. Az olaszok például sétálva tanulmányozzák az őket körülvevő világot, élveznek minden egyes feladatot és tevékenységet egyszóval az élet minden egyes pillanatát kihasználják.

    Írország


    Az ír származású emberek nagyon extrovertált egyének, akik szeretik mindenből kivenni a részüket. Az írek már attól boldognak érzik magukat, ha a barátaikkal elmehetnek focimeccsre, vagy csak szimplán együtt énekelnek.

    India


    Indiában értékelik azokat a személyeket, akik rugalmasak és találékonyak. A helyi emberek ahelyett, hogy az interneten vagy a helyi boltban megvennék a ruhákat, inkább ők maguk készítik el, ami ezáltal egyedi és különleges lesz. Ez a tevékenység és a végeredmény boldoggá teszi őket, de ezen kívül fontos még, hogy képesek maguk mögött hagyni a munkát, amint kilépnek az ajtón.

    Törökország


    Törökországban semmit sem sietnek el az emberek, és egyszerre csak egy dolgot csinálnak és élveznek ki. Ha te is olyan boldog akarsz lenni, mint egy török ember, akkor harmóniában kell élned magaddal. Például sétálgass a tengerparton, vagy csak ülj ki egy csésze teával az erkélyre.

    Svédország


    A svédek nagyon tudatos emberek, akiknek csak annyira van szüksége a boldogsághoz, hogy egymást követő években legyen egy adott ruhagyűjteményük, amit mindig fel tudnak venni,a legszükségesebb tárgyakat meg tudják venni maguknak és egyszerű valamint egészséges ételeket fogyaszthassanak.

    Japán


    A japánok nagyon körültekintően járnak el összetört tárgyaikkal. Bármi is törjön el az otthonukban, azt mindig gondosan összeragasztják. Ezt már egyfajta művészetként is űzik, melynek neve kintsugi. Szerintük a megrepedt vagy eltört és összeragasztott edények egyedivé és különlegessé teszik őket. Ők soha semmilyen körülmények között nem fognak törött holmikat kidobni, sőt a fabútorokban lévő karcolásokat sem tüntetik el. Akármennyire is furán hangzik ők ettől érzik jól magukat.

    Skócia


    A skótok imádnak középkori várak körül sétafikálni, ízléses ételeket megkóstolni, nemzedékről-nemzedékre átadott receptek alapján ételt készíteni. Ha meg szeretnéd érteni a skótok boldogságának forrását, akkor utazz el oda és ismerkedj meg a hagyományaikkal, szokásaikkal.

    Hirdetés

    Új cikkek

    Ki ne hagyd