11 alapvető étkezési illemszabály, amelyekkel nem árt tisztában lennünk

214

Az illemtan és a mindennapi etikett sajnos igen erős hanyatláson megy keresztül napjainkban, mivel egyre kevesebben vesznek róluk tudomást.

Az alábbiakban megpróbáljuk tisztázni kicsit, hogy mik azok az étkezési illemszabályok, amikre mindenképpen érdemes odafigyelni:
A telefonunk nyomkodása étkezés közben nem csak higiéniai szempontból aggályos, de ráadásul rendkívül illetlen is egyben. Az étkezés idejére tegyük a zsebünkbe, vagy legalább az asztalra, ha esetleg fontos hívásokat – üzeneteket várunk.

Hirdetés


Sose együnk először, ha házigazdák vagyunk. Csak mert késnek a vendégek, még nem illik előttük belekezdeni az étkezésbe.


Gondoljunk másokra is. Csak mert az asztalon lévő egyik fogás a mi személyes kedvencünk, az még nem jogosít fel rá, hogy megegyük azt mások elől.


Mindig tegyük az evőeszközöket a tányérra, ha épp nem eszünk és semmiképpen se mutogassunk velük, ez ugyanis illetlenség.

Hirdetés


Evés közben a kenyeret törjük, ne pedig harapjuk!


Nem véletlenül kapunk a teánk/kávénk alá tányért. A keletkező szemetet illik erre elhelyezni.


Ha kenyeret vágunk vagy kenünk, ügyeljünk arra, hogy a keletkező morzsák ne eshessenek bele mások ételébe/italába, vagy esetleg magába a vajba, mert ez roppant mód gusztustalan.


Gyakran megesik, hogy egy étteremben csak egy só és borsszórót kap az asztaltársaság, melyet esetenként mellénk tesz le a pincér. Ettől függetlenül nem illik kisajátítani, sőt, illik magunktól továbbadni őket, még mielőtt mások elkérik tőlünk.


Koccintáskor egymás szemébe illik nézni.


Az asztalon kívüli dolgokat hagyjuk meg az asztalon kívülre. Ha mindenképp halaszthatatlan dolgunk akad, inkább menjünk ki a mosdóba.


Végezetül a legfontosabb:,

Hirdetés

Forrás