Gyönyörű szépség, amelynek óriási rajongótábora van hazánkban is. Sorra cserélnek gazdát különleges virágú egyedek dugványai, hogy gondos ápolás mellett újabb élet keljen életre.
A leander elmaradhatatlan a nyaralóból, a nyári teraszról, a présház előtti szelfikről. A mediterrán életérzés ikonikus virágának szépsége mögött erős méreg rejlik, amiről nem tudunk, vagy sokszor megfeledkezünk.
Halmos Monika
Nyár közepén megszaporodnak a hozzám intézett kérdések: ehető-e a leander? A sokadik kérdés után kezdtem el azon gondolkodni: talán unatkozó növénybarátok üldögélnek a nyaraló teraszán, egy korsó sör vagy pohár deres rozé mellett, bámulják a nyugágy fölé hajló leandert, ahogyan a délutáni szellő bele-belekap a ruhájába, és máris az jut eszükbe, vajon meg lehet-e enni? Jó, hogy megkérdezik. Mert nem.
A nyárvégi esküvőkre tortával készülők is ezerrel bújják a fényképmegosztó oldalakat, ahol bizony lehet olyan tortákkal találkozni, amelyeket szépséges leandervirágokkal ékesítenek. Valószínűleg a cukrásznak fogalma sem volt arról, hogy az egyik legmérgezőbb növényről van szó!
Tehát ezerszer is újra leírom, hogy minél többekhez eljusson: a leander mérgező! Leginkább a növény tejnedve, de az arra érzékenyeknél a növény érintése is heves viszketést, égő érzést vált ki.
Annak ellenére, hogy tudunk néhány gyógyhatásáról, a leander házi használatától tartsuk távol magunkat!
A leander azok közé a botanikai remekművek közé tartozik, amelyekben gyönyörködünk, de közelebbi kontaktusba nem kerülünk vele. A virágköntösben ringó kerti gyilkosok koronázatlan királynőjét csodáljuk, szeretjük nézni, eltelünk az illatával – és a jó gazda gondosságával ügyelünk érinthetetlen szépségére.
