Hacsi, a leghűségesebb barát, Oroszlánkirály, Szerelmünk lapjai – csak néhány film azok közül, melyeket jobb, ha egy doboz zsebkendő társaságában kezdünk el nézni. Sokan azonban úgy tartják, hogy a sírás a gyengeség jele, azonban ez hatalmas tévedés.
Paul J. Zak, a kaliforniai Claremont Egyetem neurolingvisztika professzora ugyanis egy átfogó kutatást végzett a témában, melyből kiderült, hogy azok, akik elsírják magukat filmnézés közben, azok sokkal empatikusabbak, érzelmileg erősebbek, mint mások, illetve tisztában vannak vele, hogyan kell kezelni az érzelmeiket, és a hétköznapi problémák leküzdésében is eredményesebbek.
1Tudják, hogy a történet, amit látnak csak fikció, de nem tudják magukban tartani az érzelmeiket.
Zak szerint ez egyfajta kognitív kommunikáció, hiszen az emberek ilyenkor bár tudják, hogy a képernyőn látott események nem valódiak, mégis elkerülhetetlen számukra a sírás, ha egy nagyon érzelemdús jelenetet látnak.
2Az oxitocin a felelős.
Ez a hormon neurotranszmitterként működik – ez felelős az érzelmeinkért, amikor egy megindító jelentet látunk a képernyőn. Ilyenkor legtöbbször hozzákapcsoljuk a történetet egy személyes tragédiánkhoz és múltban történt eseményhez, ennek hatására pedig sokkal empatikusabbak leszünk a képernyőn látható személyek irányába, noha pontosan tudjuk, hogy ami velük történik, az nem a valóság.
3Az ilyen emberek nem félnek kimutatni az érzelmeiket.
Azok az emberek, akik nem sírják el magukat az érzelmes jelenetek alatt, valójában mentálisan erősebbek a társaiknál – így habár általában őket is kivétel nélkül megérinti a történet, megpróbálják magukban tartani az érzelmeiket. Ennek oka legtöbbször, hogy nem elég bátrak hozzá, hogy kifejezzék az érzéseiket – félnek mások kritikájától.
4A könnyek ereje.
